A tér csendje

tervező

Szikszai Laura

építész konzulens:
Kovács Péter DLA

Diplomamunkám a hortobágyi deportálásoknak állít emléket. A Hortobágyhoz való kötődésem azzal indokolható, hogy a 33-as főúton jártam Debrecenbe, így éveken keresztül akár hetente kétszer is ezt a tájat kémleltem a busz vagy a vonat ablakából. Még nem tudtam pontosan milyen diplomatémát szeretnék választani, de az elvonulás, a kiszakadás mindig is foglalkoztatott. Így választottam szakdolgozati témának a tér csendjét. Ezt szerettem volna valamiféle épülethez kötni, így jutottam el egy emlékhelyhez, mely a hortobágyi deportálásokhoz kapcsolódik.

A deportálásról: 1950 és 1953 között erőszakos társadalomátalakítás és mezőgazdasági kísérletezés áldozatául esett több mint 2500 család. Az ország különböző településeiről, de főként a dél-nyugati határvidékről az éjszaka közepén marhavagonokba pakoltak és a Hortobágyra szállítottak közel 8000 embert. Ahol 12 egymástól és a környező településektől elszeparált munkatábort hoztak létre. Az elhurcoltakat önkényesen válogatták ki, gyerekektől egészeken az idősekig. Embertelen körülmények között, juhhodályokban szállásolták el a deportáltakat. Főként megterhelő fizikai munkát végeztettek velük, ha kellett akkor a tűző napon vagy a szakadó esőben. 1953-ban kaptak amnesztiát, de legtöbben ezután sem térhettek vissza lakóhelyükre, ugyanis ki voltak tiltva a településükről. Hátralevő életüket megbélyegezte ez a trauma, de gyerekeikre, unokáikra is hatással lehet.

Hortobágy: A Hortobágy azon felül, hogy egy nagy pusztaság, megjelennek különböző facsoportosulások, főként emberi tevékenységek közelében, ami az élővilág diverzitását is nagyban befolyásolják. A kontrasztos időjárási viszonyok pedig előidézik, hogy olykor bizonyos területek teljesen kiszáradnak, akár lángra is kapnak, míg az év más szakaszában ugyanezen területek teljesen víz alá kerülnek. Ezt a kettős jelenséget szerettem volna kihasználni a tervem kapcsán, így egy olyan területet választottam, ahol ez a változékonyság megfigyelhető. Sokat foglalkoztam a Hortobágyon fellelhető anyagokkal, formákkal és jelenségekkel. Végeztem anyagkísérleteket, melyeket a diplomamunkám részévé szerettem volna tenni. Elemeztem, hogy milyen anyagokat használtak régen, mint például a rönkökből épített pajta, ami a kitelepítettek mindennapjait jelentette.

Koncepció: Koncepcióm az volt, hogy egy olyan utat hozzak létre, ahonnan csak visszafordulni lehet. Szerettem volna, hogy emlékezés szintjén mi is átéljük azt, amit az ide kitelepítettek éltek át, azáltal, hogy kiszakították őket az élet folyásából. Ezért számomra fontossá vált az út és az út végén a hely. Illetve az, hogy az út során ért behatások milyen változást indíthatnak el bennünk.

Terv: A tervezési helyszín a 33-as főút mentén található, Hortobágy település és Debrecen közötti területen. Ez egy időszakos vízállású terület, ahol a tavaszi nagyobb vízhozam után megindul a szikesedés, így egy változó képet kaphatunk erről a területről. Tervem az út és a megérkezés viszonya között az utat helyezi előtérbe, és az úton megtapasztalt érzéseket és jelenségeket.

A főúton elhaladva szerettem volna finoman érzékeltetni, hogy itt van valami, ami miatt érdemes lehet megállni. Az úttest aszfaltjába befutó vékony vonal és egy tábla jelzi, hogy itt elindul valami. Egy hosszú út, amire érdemes lehet rátérni. Aztán halványan kirajzolódik előttünk valami. Egy hely, egy szoba. Az útnak a vége, és nincs tovább. De hová érkeztünk, és mi történt velünk az út során?

Az útvonal mentén alakcsoportokat helyeztem el akác rönkökből, majd a szobához közeledve ezek a rönkök egy stilizált erdővé nőnek, és a hely beleszövődik a természetbe. Az idő múlik és a térben eltűnnek a történtekre emlékeztető nyomok. A természet benövi ezeket a sebeket, de mi emlékezhetünk, bennünk elindulhatnak változások.

Tervemben szerettem volna érzékeltetni az elhurcoltság érzését, hogy mi, akik nem voltunk áldozatok is végigmenjünk ezen az úton, érezzük a súlyát. Az akác rönk zsaluzat között rétegelt betont alkalmaztam, majd a külső zsaluzatot lebontva, kívülről egy plasztikus felületet láthatunk. Az útvonalat helyi földanyaggal kevert betonból alakítottam ki, melyet félbevágott rönk zsaluzat támaszt meg. A beltérben csupán a bentmaradó zsaluzat, ami körbevesz minket és egy kis nyílás a tetőn. A helyi anyagokhoz, formákhoz és a régi technológiához visszanyúlva finoman érzékelhetjük az idő múlását. A beltérben megjelenő évszámok, fény-árnyék játékok és a víz emlékeztet minket, hogy mi is csak egy apró tényezők vagyunk az időben, és a természet végül mindent visszafoglal.