Mozgásszínház

VÍZITÚRA KIKÖTŐ
2018-02-12
Debrecen Kéri Pharma irodaház
2017-08-11
2018 - MSc

tervező

Szilágyi Mihály


építész konzulens:
Kovács Péter DLA



FUNKCIÓ

A 19-20. század fordulóján jött létre Európában és Amerikában a modern tánc, amit Magyarországon mozdulatművészetnek neveznek. Függetlenítették magukat a klasszikus tánc kifejezési módjától, képviselőit nagyfokú szabadság jellemzi. 1948 és 51 között Magyarországon ezt a művészeti ágat osztályidegennek nyilvánították és ellehetetlenítették a művelését, az ebből származó előítéletek pedig még ma is gátolják a táncszakma fejlődését. A műfaj és művelőinek rehabilitációja a mai napig nem történt meg.


HELYSZÍN

A helyszínválasztásnál fontos szempont volt, hogy az épület méretét és használatát tekintve a kamaraszínházakhoz áll legközelebb, amiket gyakran más színházak környezetében, azokkal együttműködve hoznak létre. Ezért kézenfekvőnek tűnt a mozgásszínházat a Csokonai Színház mellett elhelyezni, amivel így kapcsolatot tud teremteni. Szintén fontos szempont az itt található Ady Endre Gimnázium, melynek erős dráma tagozata alapot adhat az épület próbateremként történő használatára, és megvan benne a lehetőség az első mozgásszínházi színtársulat létrehozására is. A válastott helyszínem pedig az évek óta használaton kívüli régi ÁNTSZ épület, az ide érkező színészeknek szálláshelyet adó Színészház, és a korábban ROMKER néven működő helyi romkocsma területe.

KONCEPCIÓ

A koncepcióm alapját egy urbanisztikai beavatkozás, a Színészház átvágásával kialakuló tengely képezi, amely a Hal közt, a Simonffy utcát, a Café Frei-t, az Ady parkot és a Kismandula Cukrászdát köti össze, magába integrálva a mozgásszínházat is, ami az így kialakuló forgalomnak köszönhetően utcaszínházként is tud működni. Az új épülettel azt a hatást akartam kelteni, hogy a funkcióm elfoglalja a meglévő helyszínt, ezért törekedtem az eredeti épület valamilyen szintű megőrzésére. A helyszínt vizsgálva arra jutottam, hogy a legjobban használható játékteret úgy kapom, ha az udvart bővítem be az épületbe. A mozgásszínház viszont többféle használati módra is lehetőséget adó, alapvetően üres teret igényel, ezért az egyszerű négyzet alaprajz mellett döntöttem, amit a nagy belmagasságot igénylő zsinórpadlás miatt kockává bűvítek. Így az épület koncepciója az lett, hogy az eredeti tömegben elhelyezek egy dobozt, amiben helyet kap a játéktér, és körülötte helyezem el a többi szükséges funkciót.